Államadósság-csökkentés helyett államadósság-növekedés

|

VolnerMagyarország pénzügyi stabilitásáról tervez törvényt elfogadni az országgyűlés - jelentett be mai sajtótájékoztatóján Volner János. A Jobbik frakcióvezető-helyettese hozzátette: a kormányzati előterjesztés 2016-ig tolja ki az adósságcsökkentésre vonatkozó kötelezettséget, azaz ha egy előrehozott választást is sikerül elérni, akkor nem csupán ebben a parlamenti ciklusban nem kellett GDP arányosan csökkenteni Magyarország államadósságát, hanem még a következő parlamenti ciklusban sem kell csökkenteni.

A politikus emlékeztetett: a kormány rendszeresen kampányolt a saját adósságcsökkentő intézkedései mellett, ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy tavaly április óta, azaz a Fidesz kétharmados választási győzelme óta, 2011. szeptember végéig Magyarország államadóssága 1745 milliárd forinttal nőtt, miközben felélt az ország 2000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont, illetve részben adósságcsökkentésre fordította. A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: amikor a kormány azzal védi a saját álláspontját, hogy a magyar költségvetés egyenlege tartható és rendszeresen azzal kampányol, hogy az Európai Bizottság által elismerten 3 százalék alatt marad a magyar költségvetés hiánya, akkor a kormány tisztességtelenül tájékoztatja a közvéleményt. Ugyanis Olli Rehn, az Európai Unió pénzügyi biztosa azt is kijelentette, hogy a 2012-őt követő években viszont folyamatosan emelkedni fog Magyarország államadóssága.

Volner János közölte: a Jobbik mélyen elítéli, hogy a szemmel láthatóan nem működő, immár a kormány által is elismerten a várakozásokat nem teljesítő egykulcsos adórendszert az ország vezetése be szeretné betonozni kétharmados védelem alá a törvények közé. A politikus hozzátette: ez azt jelenti, hogy ha a Fidesznek valaha is egyharmada lesz az országgyűlésben, akkor az egykulcsos adórendszerhez nem fog tudni hozzányúlni egyetlen későbbi kormány sem.

A nemzeti radikális képviselő kiemelte: a kormány gazdaságpolitikája a rendelkezésre álló adatok szerint megbukott. Egyrészt véget értek az adósságcsökkentési lépések, megbukott az egykulcsos adórendszer, leállt a magyar gazdaság növekedése, romlott a forint árfolyama és romlott Magyarország korrupciós helyzete is.

S.SZ. - barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...