A 11 "közgazdász" tanácsai Orbánnak: beruházásokat bevonzani és mindenkivel meg kell állapodni

|

Sajnos minden jel arra utal, hogy a fideszes vezérkar nem lesz képes kibújni a saját bőréből. A „fiúk” a jelek szerint kizárólag csak a saját, rövid távú érdekeikre koncentrálnak. Magyarán: mindenáron hatalmon akarnak maradni. Meglehet, tudják, hogy amennyiben teljesítik az IMF parancsait, legkésőbb 2014-ben hatalmasat fognak bukni. Addig azonban van még két és fél év. És ezért a két és fél évért képesek a karvalytőke lábai elé vetni Magyarországot?
A fideszes politikusok megnyilatkozásaiból ugyanis az derül ki, hogy tovább kívánják folytatni azt a fajta lavírozgatást, és teljességgel céltalan hintapolitikát, mely a kormányzatnak a világbirodalom pénzügyi elitjéhez fűződő politikáját kezdettől fogva jellemzi. Íme, mit mondott a sok talpnyalástól és a hatalom mámorától megbolondult Hende Csaba az IMF és a kormány között zajló tárgyalásokról: „Magyarország a gazdasági növekedés érdekében, a pénzügyi biztonság megteremtése miatt kíván megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, de ez az együttműködés nem jelenti a szuverenitás feladását.” Minek hazudozik ilyen pofátlanul ez a szerencsétlen? Hát miféle gazdasági növekedés várható el az IMF-fel kötendő megállapodástól? Nem tűnt volna fel ennek a honvédelmi székben pöffeszkedő alaknak, hogy az IMF azért van a nyakunkon, mert még több pénzt akar kizsarolni a magyarokból, és legfeljebb akkor akarják megvalósulva látni a „magyar gazdasági növekedést”, ha annak hasznát a pénzügyi elit bezsebelheti? Az aktuális fideszes irányvonal változásaihoz egy pincsi kutya hűségével igazodó Hende pofázott még valamit arról is, hogy „az ország gazdasági szabadságát senki sem korlátozhatja”, sőt, mint mondta, nem veszünk fel többé „kényszerkölcsönöket”. Csak éppen azt nem magyarázta meg, hogy akkor voltaképpen miért tárgyal a kormány az IMF-fel, amely mindig és mindenütt éppen az államok „gazdasági szabadságának korlátozását” követeli a „kényszerkölcsönök” nyújtása útján?
Honfitársaim, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. A fideszes vezetők arról hazudoznak, hogy egy „készenléti hitel megállapodást” kötnek a zsidó pénzügyi csúcsszervezettel. Vagyis nem vesszük fel a számunkra elkülönített pénzt, csak akkor, ha „nagy bajba kerülünk” - mondogatják. És ezért a semmiért cserébe még képesek lesznek valamiféle engedményt tenni, például visszavonni a bankadót, és lemondani a devizahitelesek megsegítéséről? De hát mi szükség van egyáltalán „készenléti hitelre” akkor, amikor a nemzetközi pénzpiacokon bármikor, pillanatok alatt lehet nagyobb összegű kölcsönt felvenni? Mondjuk, mi lenne, ha „baj esetén” valamelyik kínai bankhoz fordulnánk? Mennyi idő alatt utalnák át számunkra a kívánt összeget? És egyáltalán miféle „baj” állhat elő, amelynek orvoslása csakis az IMF „készenléti hitelének” igénybe vétele esetén lehetséges?
Hogy a fideszes lavírozgatás, trükközés és hazudozás rendületlenül folytatódik, jelzi Matolcsy György legutóbbi nyilatkozata is. „Meg kell állapodni a Bankszövetséggel, az EU-val és az IMF-fel, de fenn kell tartani a növekedést” – jelentette ki a gazdasági miniszter Orbán Viktor és a 11 közgazdász pénteki találkozóját követően. Úristen! Lehetséges lenne, hogy azért ült össze a miniszterelnök a 11, nyilván magas szinten képzett és nyilván csakis a magyar érdekeket szem előtt tartó közgazdásszal, hogy a díszes társaság arra a következtetésre jusson, miszerint ajánlatos a cionista világbirodalmi elit nevében tárgyaló szervezettel megállapodni? Matolcsy a következőket nyilatkozta még a megbeszélést követően: „A közgazdászok javaslata szerint át kell tekinteni, hogy miként lehet új beruházásokat bevonzani. A közgazdászok szövetséget ajánlottak, mindenkivel meg kell állapodni, a Bankszövetséggel, az IMF-fel és az EU-val is. Ezzel a miniszterelnök úr is egyetértett. Egyszerre kell a növekedés és a megállapodás. A 2012-es év kockázatait csökkenteni kell, de nem szeretnénk lehívni hitelkeretet.” Lehetséges lenne, hogy már a látszatra sem adnak, és ennyire semmibe veszik a magyar népet, és mellesleg a törvényekben is előírt tájékoztatási kötelezettséget? Vagy pedig tényleg ennyire tanácstalan és ostoba a „11 vezető közgazdász” Orbán Viktorral egyetemben? „Beruházásokat bevonzani”, „mindenkivel megállapodni”? Ennyi volt, Matolcsy? Ez lett volna 11 közgazdász és a kormányfő megbeszéléseinek legfőbb eredménye? Ha nem akarjátok „lehívni a hitelkeretet”, akkor ugyan mi a bánatnak tárgyaltok egy „bankkal”, amely éppenséggel hiteleket akar rátok sózni? A legfélelmetesebb az egészben, hogy Matolcsy szerint „egyszerre kell a növekedés és a megállapodás”, ami ugyanis nem kevesebbet jelent, mint hogy a fideszes vezérkar, a „miniszterelnök úrral” az élen, némi üres szócséplés és lavírozgatás után, feltétlenül „meg fog állapodni” az IMF-fel.
A fideszes forgatókönyv most alighanem az, hogy elhúzzák a tárgyalásokat, és úgy tesznek, mintha oroszlánként harcolnának a magyar érdekekért, majd valamikor az év vége felé megszületik a „megállapodás” (ami persze valójában a cionista pénzhatalom ultimátumának elfogadása, ugyanis „megállapodást” hozzávetőleg azonos erejű felek kötnek), vagyis bekövetkezik a feltételek nélküli fegyverletétel. A fideszes propagandagépezet azonban majd teljes sebességre kapcsolva bemagyarázza nekünk, hogy a kormányzat „hosszas erőfeszítéseinek” eredményeképpen „jelentős sikert ért el”, mert „a megszületett megegyezés biztosítja a növekedést”, és sikerült „biztonsági hálót” is vonni az ország köré, ami ugye arra a bizonyos „készenléti hitelkeretre” vonatkozik, melyet csak és kizárólag „baj esetén veszünk fel”. Mindez kimondhatatlanul szánalmas, nevetséges és abszurd. Ha tovább tűrjük ezt a tragikomikus színjátékot, megérdemeljük a sorsunkat.
Egyelőre úgy tűnik tehát, a fideszes vezetők egyáltalán nem érzik úgy, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk volna, és el kellene végre dönteni: a magyar nemzetet vagy a nemzetközi bankár elitet szolgálják-e tovább. Recseg-ropog az egész liberális-cionista rendszer, azonban egyelőre úgy tűnik, bármiféle komolyabb ellenállási mozgalom létrejötte előtt súlyos akadályok tornyosulnak. A legfőbb gond az, hogy egy elöregedett társadalomban igen csak nehezen robban fel a gyúanyag, hiszen a barikádokon általában a fiatalok szoktak megjelenni. Az agymosás következtében ráadásul népünk jelentős részének a fejében teljesen téves képzetek gomolyognak: „nem érdemes hőbörögni”, „csak rosszabb ne legyen”, „ne foglalkozzunk a politikával”, „tiltakozással úgysem lehet elérni semmit” – hallhatjuk nap, mint nap, félrevezetett honfitársaink szájából az uralkodó elit propagandájának szólamait. A „magyar tavasz” beköszöntét a politikai megosztottság is késlelteti: valószínű ugyanis, ha tüntetést hirdetne bárki a pénzügyi oligarchia diktatúrája, vagy akár csak a bankok és az IMF terrorja ellen, nem lenne lehetséges a nemzeti érzelmű jobbikosokat és a dühös szocialista agymosottakat egy táborba szólítani.
A fideszes vezetőknek az IMF-fel folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatos eddigi megnyilatkozásai alapján úgy tűnik, hogy Orbán Viktor kormánya ezt az újabb próbatételt is elbukja. De elbukja vajon a magyar nép is?
Perge Ottó


 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...