1914 decemberének végén az addigi történelem legsötétebb karácsonya köszöntött az emberiségre. A Balti-tengertől a Kárpátokig, az Atlanti-óceántól az Ardennekig férfiak milliói készültek talán életük első családjuk nélkül eltöltött Szentestéjére.

Sáros, nyirkos lövészárkokban feküdve, az altisztek ordibálása, a srapnelek fülsüketítő visítása, a tüzérség eget rengető robaja és a sebesültek jajveszékelése közepette családapák, fiúk, és fivérek próbáltak visszaemlékezni az otthon melegében énekelt szent énekekre, kedves dalokra.

A halál irtózatos aratása, a pusztítás tobzódása közepette aztán szerte Európában katonák ezrei döntöttek úgy, hogy igenis úgy fogják tölteni a Megváltó születésének éjszakáját, ahogyan akkor töltötték, mielőtt emberekből gyilkoló gépeket csinált belőlük a háború.

A hagyomány szerint a németek kezdték a belgiumi Ypern közelében.. Karácsonyfákat díszítettek fel, és kitették a lövészárok peremére. A művelet életveszélyes volt, hiszen a másik oldalról minden felbukkanó hegyes rohamsisakra azonnal tüzet nyitottak. Ezúttal azonban némák maradtak a fegyverek. Valahol felcsendült az ének: „Stille Nach, heilige Nacht…”, s hamarosan megérkezett rá a válasz: Silent night, holy night”, „Douce nuit! Sainte nuit!”. A véráztatta csatatéren a szeretet és a honvágy kórusa zengett perceken át.

Szurony helyett ajándék

Másnap reggel a németek arra ébredtek, hogy lövészárkaik előtt angol katonák állnak. Minden más esetben kemény kézitusa vette volna kezdetét – a britek azonban ezúttal szurony helyett ajándékot nyújtottak az ellenség felé. Whiskeyt, rumot, frissen sült húst hoztak. A megilletődött ellenség hamar észbe kapott, és ők is elővették amilyük volt: bajor sörrel és snapsszal kínálták őket. Némi unszolás után előbújtak fedezékükből a franciák és a belgák is. Számukra kicsit nehezebb volt a döntés, hiszen hazájuk földjén álltak, s harcoltak a „betolakódó boschok” ellen, de végül az ő árkaikból is előkerültek a karácsonyi sütemények és a konyakos palackok.

Szólt a harmonika, a gitár, a síp – kinél, mi volt. Délután össze is csaptak a szembenálló felek – a frontvonal közepén húzódó senkiföldjén kialakított focipályán. A katonák nem feledkeztek meg elesett bajtársaikról sem, akiket most nyugodt körülmények között el tudtak temetni. A karácsonyi szentmiséket és istentiszteleteket a közeli templomokban tartották. A lábhoz tett fegyverrel álló, vagy épp térdeplő, egy helyen nagy tömegben összegyűlt katonák könnyű célpontot jelenthettek volna – a kínálkozó lehetőséget azonban egyik oldal tüzérsége sem használta ki. 

Az oroszok első karácsonyfája

Hasonló jelenetek játszódtak le a keleti fronton is. Galíciában egy csapat magyar katona épp Szenteste tévedt el. Parancsnokuk vigasztalásul gyertyát erősített egy fenyőfára, s rázendített egy szép karácsonyi dalra. A honvédek követték őt, s közben talán arra gondoltak: ez az utolsó ünnepük. A baljós érzések beigazolódni látszottak, mikor egy orosz járőr osztag tűnt fel a láthatáron. A muszkák messziről nem tudták mire vélni a helyzetet – az ő ortodox karácsonyuk jóval későbbre esett, s karácsonyfát se láttak még életükben.

Ám a levett kalappal, áhítattal, párás szemmel éneklő magyarok látványa hamar világossá tettek: az ellenséges idegenek saját szokásuk szerint Krisztus születésére emlékeznek. A fegyverek a földre szegeződtek, s az oroszok közelebb húzódva maguk is énekelni kezdtek. A furcsa, de meghitt kis szertartás után a cári tiszt úgy döntött, lemond a lövészárok-háborúban különösen értékesnek számító hadifoglyokról. Útba igazította őket, merre találják saját vonalaikat, majd boldog karácsonyt kívánva egymásnak, elbúcsúzott tőlük.

A szemben álló vezérkarok – talán lázadástól is tartva - 1914-ben még nem tettek semmit a szentesti fegyvernyugvás ellen. A következő években azonban – hiába kérte többek közt a pápa is, hogy legyen rendszer belőle – minden megtettek, hogy többé ne ismétlődhessen meg. A későbbiekben szigorúan büntettek minden hasonló jelenséget, a tüzérségek pedig mindkét oldalon parancsba kapták, hogy december 24-én a szokottnál is keményebb tűz alatt tartsák a lövészárkok közötti senkiföldjét.

Még négy esztendőn át folyt a vér Európa és a világ csataterein, ám a rettenetes világégés első Szentestéjén a kis Megváltó fényes győzelmet aratott a háború felett.

BG