Az IMF tovább sanyargatná a lakosságot
Az IMF továbbra is a magyar lakosság kiszipolyozásában látja a megoldást. Nincs javaslatuk arra, hogy milyen módon lehetne talpra állítani a magyar ipart, mezőgazdaságot és élelmiszeripart, ráadásul utóbbiakat Magyarország EU-csatlakozásának oltárán áldozták fel - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján. Az IMF a multik érdekeit képviselve arra törekszik, hogy a nagy nemzetközi céget kivonja a közteherviselés alól. A hiányzó adókat pedig az egyre nehezebb körülmények között élő lakosságtól szedetnék be – emelte ki a politikus. A képviselő szerint a devizahiteleseket sem szeretné megmenteni az IMF. Az adósok több mint 11 százaléka nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket, emiatt az a veszély fenyeget, hogy 150 ezer család földönfutóvá válik. Hozzátette: ennek ellenére az idei évre a kormány által tervezett 1400 milliárd forintnyi megszorítás mellé újabbakat vár el az IMF, a hitlenyújtásáért cserébe. Volner János attól tart, hogy a megszorítások következtében romlani fog a közszolgáltatások színvonala. Emberek tömegei halnak majd meg az elégtelen egészségügyi ellátás miatt. Az állam egyre inkább kivonul az oktatásból, így a rosszabb anyagi körülmények között élő családok gyerekeinek kevesebb esélyük lesz a továbbtanulásra. Több ezer, eddig biztosna hitt állami és önkormányzati munkahelyről bocsátják majd el az embereket – tette hozzá a honatya. Ez az út Magyarország végleges elszegényedést, a magyar emberek földönfutóvá válást eredményezi, ezért pártja nevében felszólította a kormányt, hogy tegyen meg mindent a magyar érdekek képviseletérét és ne hajtson fejet az IMF előtt.
J.F. barikad.hu
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























