Hazánk gazdaságát olyan pályára állították, ahonnan nincs felállás

|

EU-csúcs: huszonhárom ország külön pénzügyi paktumot köt

 

A Jobbik nem fogja támogatni az új EU megállapodás elfogadását, hiszen a nyugdíj-pénztári és egyéb állami vagyonok felélése ellenére növekszik az államadósságunk. Ha ezen a pályán maradunk, akkor könnyen Görögország sorsára juthatunk -  jelentette ki Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

Volner JánosAz EU tagállamainak vezetői péntek hajnalig tartó ülésükön az egész unió pénzügy megmentéséről és konszolidációjáról tárgyaltak. Több tagállam jelezte, hogy nem tud csatlakozni ahhoz a megállapodáshoz, amely keretében a költségvetéseket közösen ellenőriznék, a túlköltekező országokat pedig szankciókkal sújtanák – mondta a képviselő.

A honatya kijelentette: Matolcsi György ugyan egy „gyorsnaszádhoz” hasonlította hazánk gazdaságát és azt hangoztatja, hogy Európa gazdasági elitklubjához tatozunk. Ezzel szemben az igazság az, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági szempontból rendkívül sérülékeny. Volner szerint ezt az is alátámasztja, hogy a kormány kitolta a költségvetési hiányplafon bevezetésének dátumát 2016-ra, ezzel mintegy elismerve, hogy nem fogja tudni tartani a hiánycélt.

A politikus kiemelte, a kormányzat első másfél évében az Államadósság Kezelő Központ kimutatása szerint 1775 milliárd forinttal nőtt az államadósság, annak ellenére, hogy 12 év nyugdíj-megtakarításait az erőltetett visszafizetésre herdálták el. Az EU arra számít, hogy 2012 után tovább fog nőni hazánk GDP arányos államadóssága. Az az egyetlen esélyünk, ha az államadósság visszafizetését újratárgyaljuk – szögezte le Volner János.

Volner úgy véli, hogy Magyarország egyelőre azért nem csatlakozott az EU új egyezményéhez, mert a kormány belátta, hogy képtelen lesz tartani a gazdasági konszolidációra tett terveit. A kormány megszorításokon alapuló politikája olyan pályára állította az hazánkat, ahonnan nincs felállás - tette hozzá.

Nem tudják az sem elfogadni, hogy az EU a tagállamoknak megtiltanák, hogy magánbefektetőkkel írassák le adósságaikat. Odáig jutottunk, egyre rosszabb feltelek mellett tudunk csak hitelhez jutni, egyre magasabb kamatokat kell fizetünk az állampapír piacon is.

Volner János arra az újságírói kérdésre, hogy Orbán Viktor az országgyűlés elé kívánja majd vinni az új EU megállapodáshoz történő csatlakozásról szóló döntést, úgy válaszolt: nem kérdés, hogy a „Fidesz szavazógép” úgy fog dönteni, ahogy az a miniszterelnök elvárja. Meglátása szerint attól fog függeni a Fidesz álláspontja, hogy az EU milyen nyomást gyakorol majd a kormányra, illetve lesz-e még mellettünk olyan erős tagállam, aki ezt szintén nem hajlandó aláírni. A honatya leszögezte: a Jobbik nem fogja támogatni, az új megállapodás elfogadását, hiszen a nyugdíj-pénztári és egyéb állami vagyonok felélése ellenére növekszik az államadósságunk. Ha ezen a pályán maradunk, akkor könnyen Görögország sorsára juthatunk.

 

J.F.

barikad.hu

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...