Karnyújtásnyira a szebb jövő

|

Az előítéletek megbuktak. Azok az előítéletek, amelyek mozgalmunk születése óta folyamatosan és tudatosan azt sulykolták, hogy a Jobbik az agresszív, iskolázatlan, leszakadt emberek pártja, melytől félni kell, de legalábbis illő, egy magára valamit is adó demokratának
.

Mára eljutottunk oda, hogy egy magára valamit is adó demokrata, még ha az ultraliberális is, kénytelen tudomásul venni, hogy a Jobbik nem egy szekta a politikai élet valamely eldugott sarkában, hanem a Fidesz modern, európai - bár korántsem nyugatos - váltópártja. És ezt érdemes egy kicsit ízlelgetni. Ugyanis itt már rég nem arról van szó, hogy a Jobbik a második erő, amely megelőzte az MSZP-t. Ez ma már nem lep meg senkit, ez ma már nem üzen semmi újat, csupán annyit, hogy az ország egyetlen alulról szerveződő pártja a történelem szemétdombjára küldi az egyik nyakunkba ültetett politikai, gazdasági maffiaszervezetet. Az egyiket, de nem az egyetlent, hisz a Jobbik fő riválisa nem a kiöregedő szocialista párt, hanem a némelyeknél már-már vallássá avanzsált Fidesz. És ez az, amit most már a fizetett véleményformálók sem hallgathatnak el, ha nem akarják végképp feláldozni maradék hitelességüket. S ha eltitkolni nem tudják, előre menekülve kimondják, hogy a Jobbik ma már nem elsősorban a második erő, sokkal inkább a jelenlegi kormánypárt egyetlen valós alternatívája, mely az elmúlt egy évben példátlan módon nemcsak, hogy megduplázta szavazói számát, de képes volt maga köré gyűjteni az ország legiskolázottabb szakembereinek egy igencsak tekintélyes részét is. A Jobbik mára megkérdőjelezhetetlen módon felnőtt ahhoz a feladathoz, hogy fiatalos lendületével, kreativitásával, bátorságával lebontsa a húszéves korlátokat, s új, formabontóan tiszta erejével kiutat mutasson abból a válságból, amely minden bizonnyal maga alá fogja temetni a velejéig romlott „rendszerváltó elitet”.
Az ő haláluk azonban nem lehet a nemzet halála. Mi jobbikosok nem engedjük, nem engedhetjük, hogy magukkal rántsák a magyarságot a globalizmus szakadékába. Mögöttünk áll a jövő kulcsát jelentő fiatalság, és mögöttünk áll a hazai szakembergárda meghatározó része, hogy elszántságával, tettrekészségével megkezdje ország- és nemzetmentő küzdelmét, egyszer s mindenkorra leszámolva az idegenszívűek hatvan éves uralmával. A szebb jövő karnyújtásnyira van!
Szegedi Csanád
EP-képviselő, a Jobbik alelnöke

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...