Lekapcsoltatta a Károlyi-szobor díszkivilágítását a JobbikÚjabb szobrok és emlékművek kapnak díszkivilágítást Budapesten, ezzel egy időben pedig a Jobbik javaslatára lekapcsolják a Károlyi Mihály-szobor díszkivilágítását.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán 21 igen és 10 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta a díszkivilágításról szóló rendelet módosítását.
Díszkivilágítást kap a budai Várban lévő Görgey-szobor, a belvárosi Reagan-szobor és a kőbányai Magyar Oltár elnevezésű millecentenáriumi emlékmű. Emellett bővül a kör olyan elemekkel is, amelyeknek a műszaki átadása még nem történt meg. Eszerint díszkivilágítás kap majd egyebek mellett az I. kerületi Horváth-kertben lévő Haydn- és Chopin-szobor, valamint a katyni mártírok óbudai emlékműve.
Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakciójának vezetője módosító indítványt nyújtott be, kezdeményezve, hogy szüntessék meg a Károlyi Mihály-szobor díszkivilágítását, ezt a javaslatot az előterjesztő befogadta.
A díszkivilágítás üzemeltetési költségei rendelkezésre állnak. György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében úgy fogalmazott: ez "nemcsak költség a főváros számára, hanem többirányú bevételt is jelent". Indoklása szerint "a budapesti lakosok és a turisták szubjektív közérzetének, hangulatának kedvező befolyásolásán túl" a közvetett hatás lemérhető a turizmusból származó adóbevételekből is.
A fővárosi önkormányzat csaknem 300 szobor, épület, emlékmű díszkivilágítását üzemelteti, ezek között van a Bécsi kapu, az Erzsébet híd és a Lánchíd, a Sándor-palota, Szent Gellért püspök szobra, a Szent István-bazilika, az Országház és a Magyar Állami Operaház.
(MTI)
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-17 16:00:00
2012-05-18 16:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-19 13:30:00
2012-05-20 13:00:00
2012-05-23 16:00:00
2012-05-23 17:00:00
2012-05-23 18:00:00
2012-05-24 17:00:00
2012-05-24 17:00:00
2012-05-25 15:30:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-26 06:00:00
2012-05-26 15:00:00
2012-05-26 17:00:00
2012-05-26 17:30:00



























