Még decemberben megtörténhet a kapcsolatfelvétel az IMF-fel

|

 

A Nemzetközi Valutaalappal a kapcsolatfelvételre még decemberben sor kerülhet, de a tényleges tárgyalások várhatóan januárban kezdődnek - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Komáromban.

A miniszter az MTI kérdésére úgy fogalmazott: korábban is elmondtuk, hogy a nemzeti érdekek képviseletében olyan megállapodásra törekszünk a Nemzetközi Valutaalappal, amely a legnagyobb mértékben nyitva hagyja mozgásterünket a saját gazdaságpolitikánkban.

- Az ördög azonban a részletekben van. Amikor elindulnak a konkrét tárgyalások, akkor fogjuk látni, milyen elképzelése lesz a Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak - fogalmazott Fellegi Tamás.

A miniszter Komáromban a település vezetőivel folytatott megbeszélést. Ezt követően sajtótájékoztatón szólt arról, hogy közlekedési projektfejlesztésre van szükség a térségben, ezzel Komárom eddig is erős logisztikai pozíciói tovább erősödhetnek. Ezt elsősorban az ipari park beruházásai indokolják, amely a környék legnagyobb foglalkoztatója.

Az Új Széchenyi Terv hét fő irányt határoz meg, ezek közül kettőben, a gyógyászat és a turizmus összekapcsolásában, a gyógyturizmusban Komárom közvetlenül is érdekelt - emlékeztetett Fellegi Tamás.

 

MTI – barikad.hu

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...