Nem fizetünk védelmi pénzt az EU-nak
A tervezet szerint az eurózóna tagállamai saját költségvetésükből fizetnének be ebbe a közös alapba forrásokat. Az újonnan felállítandó szervezet pedig saját elhatározásából döntene arról, hogy szükség esetén mely országokat és milyen módon segítsen meg. A politikus szerint az Európai Unión belül ezzel létrejönne még egy „diktáló” szervezet, amely az IMF-hez hasonlóan működne. Z. Kárpát Dániel attól tart, hogy az Orbán-kormány részére leadott diktátumcsomag részét képezheti a mentési alaphoz való csatlakozás, amelyet a leghatározottabban elutasítanak. „Nem fizetünk azért védelmi pénzt, hogy a saját pénzünkből befizetett tagdíjakból majd hiteleket kapjunk vissza, feltételekért cserébe”. Hozzátette: ha hazánk ennek a szervezetnek akár érintőlegesen is a tagja lesz, akkor a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá válunk. Az európai stabilitási alappal kapcsolatban elmondta: a pénzügyi válság egy kiváló lehetőséget biztosít a totális központosításra. A terrorizmus elleni háborúhoz hasonlította ezt, ahol elvették a szabadságjogokat, azért hogy megvédjenek minket az állandó, általuk gerjesztett fenyegetésektől. Épül a birodalom, amiben nem lesz helyük a nemzetállamoknak – emelte ki a politikus. Z. Kárpát Dániel az EU-ból való kilépést szorgalmazta. Szerinte minden gazdasági ágazatunk ráment a csatlakozásra, a pénzügyi szaldónk összességében egyértelműen negatív. Ezért azonnali népszavazás kiírását javasolják, ahol az emberek dönthetnének az EU tagságunkról. A honatya azt javasolja továbbá, hogy hazánk keressen új piacokat, ezt véleménye szerint a „keleti nyitással” lehetne megvalósítani. Úgy látja a jelenlegi egyirányú függőség, csak a lassú sorvadáshoz vezet. Szintén fontosnak tartja, új szövetséges államok keresését, jelenleg ugyanis sem Európában, sem Európán kívül nincs ilyen. A politikus az önellátás fontosságát is hangsúlyozta: „Az állampapír piactól a mezőgazdaságig a lehető legmagasabb szintű önellátásra kell törekedni”. Sokkal könnyebben vészelik át azok az országok a válságokat, amelyek legalább adósságuk egy részét saját kezükben tudják. A képviselő ismételten szorgalmazta az államadósság újratárgyalását.
JF barikad.hu
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Az Angela Merkel, német kancellár által javasolt állandó stabilitási alap, a nemzetállamok még megmaradt szuverenitását is megszüntetné, amely elfogadhatatlan – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.











