Orbán-rezsim is börtönbe zárná az ’56-os Murányi Leventét
A Jobbik képviselői minden esetben lemondanak mentelmi jogukról, így a BRFK által garázdaság bűncselekményének minősített EU-zászlóégetés ügyében sem bújik e jogintézmény mögé Murányi Levente és Novák Előd, a párt két alelnöke. A nemzeti ellenzék szerint azonban a rendőrség jogértelmezése téves: egy idegen nemzet zászlajának elégetése is kizárólag erkölcsileg volna elítélhető, most azonban csak egy intézményrendszerrel szembeni akció történt, ami ugyanúgy szimbolikus, mint pl. a „Vesszen Gyurcsány!” felkiáltás.
A BRFK ráadásul nem szabálysértés, hanem erőszakos jellegű bűncselekmény miatt tett feljelentést, ami miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés járna az ’56-os politikai elítélt Murányi Leventének. A szocializmusban a vörös csillag magyar zászlóból való kivágását büntették, most egy másik diktatórikus rendszer jelképének hasonló eltüntetését.
A Jobbik közleménye szerint Novák Elődöt jogtalanul állította elő a rendőrség EU-ellenes plakátragasztás miatt a 2003-as népszavazás előtt – s azóta eddig összesen öt esetben. A bíróság évekkel később jogerősen megállapította, hogy a karhatalom törvénytelenül kobozta el az unióellenes plakátokat, melyek önkényuralmi rendszerként mutatták be az EU-t. A Jobbik felszólítja a rendőrséget, hogy végre hagyjon fel a magyar függetlenséget, szabadságot szorgalmazók megfélemlítésével.
A rendőrség jogértelmezése önkényes, de ha az EU nyomására a kormányzat visszamenőlegesen úgy módosítaná a Btk.-t, hogy törvényesen büntethető legyen az uniós zászló égetése, a Jobbik képviselői akkor sem bújnak mentelmi joguk mögé, sőt a nemzeti ellenzék eltörölné e jogintézményt - áll a párt közleményében.
(Kuruc.info)
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-17 16:00:00
2012-05-18 16:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-19 13:30:00
2012-05-20 13:00:00
2012-05-23 16:00:00
2012-05-23 17:00:00
2012-05-23 18:00:00
2012-05-24 17:00:00
2012-05-24 17:00:00
2012-05-25 15:30:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-26 06:00:00
2012-05-26 15:00:00
2012-05-26 17:00:00
2012-05-26 17:30:00




























