Végre meg lehet védeni az otthonunkat!
Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme - akár legálisan tartott fegyverünkkel is védekezhetünk, de "természetesen" a fegyvertörvényt nem liberalizálják. Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni. A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot vagy akár vasvillát is lehet ragadni - mondta az M1 híradójának Kabódi Csaba, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. A támadónak annyiban nehezebb, hogy idegen területen mozog, a jövőben pedig arra készülhet, hogy ellenséges területen fog mozogni, ahonnan támadást is kaphat - nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus. Elvileg az életével is fizethet a cigány A szakember szerint a bűnözőknek fel kell készülniük arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az eddiginél is nagyobb kockázatot vállalnak, az áldozat ugyanis bármivel védekezhet. Hangsúlyozta: az önvédelem alapjoggá emelésének van visszatartó ereje is, mert a bűnözők számolnak azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják. További változás, hogy mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























